Innent�l kezdve valószín�leg nem fogom túlzásba vinni a címadást, sok azonos vagy közel azonos megnevezéssel találkozhattok majd a jöv�ben. Láttam már olyat, aki minden illusztrációjának ugyanazt a címet adta, ami könyve is volt egyben. 

Amikor új rajzon gondolkodom, akkor kivétel nélkül legel�ször mindig a színpaletát döntöm el, illetve a fények és az árnyékok arányát. Aztán a textúrát, hogy inkább olajos hatást akarok elérni, vagy szárazabbat. Aztán jön csak a téma, amit gyakorlatilag a színkombináció már meghatározott. Ha sz�ke karakter illik bele a képbe, akkor Harleigh lesz; ha sötét hajú, akkor Celeste; az élénk kék vagy türkiz Yeshimet vonzza; az arany ismét Celeste, többek között, és így tovább. Ha valami mást szeretnék, akkor persze váltok karaktert, de egyel�re elvagyok ezzel a hárommal. Legalább lesz egyfajta rendszer, ami nem rossz. Ezáltal pedig jobban kialakul a a fejemben a személyiségük és a világuk. Új tulajdonságokat adok hozzájuk... szóval haladok. A “special” pedig csupán annyit takar, hogy “nem kapcsolódik szorosan a történethez”.

Ez a kép eredetileg teljes alakosnak készült. Sokáig vázlatoltam, mire végül dobtam a kukába, mert nem tetszett (vagyis nem teljesen, mert levágtam és lett ez a portré). Borzasztó, mennyire el tudok bizonytalanodni ezt illet�en, pedig van még másik kett� fullbody ötletem is... amiket nagyon jó lenne megvalósítani, de ebb�l kiindulva, szerintem azokból sem lesz semmi. Nem fejl�döm, a saját kudarcfélelmem tart vissza (örök probléma). VISZONT! Gyerekek! Amikor éppen ezen dolgoztam és láttam, hova vezet ez az egész ha készen lesz, hát én nagyon boldog voltam. Annyira élvezek ezeken a m�ty�rökön és a részleteken bíbel�dni! És tudom, hogy ha egész alakosban nyomatnám, akkor nem tudnék kiteljesedni benne, és szerintem ez lehet a háttérben. Részben igaz, részben hülyeség, de nem tudom, hogyan dobhatnám ezt a hátam mögé. 

Mindenesetre ismét megfogalmazódott bennem, hogy én utálok rajzolni. A kidolgozás az, amit szeretek. 

Gondolkodom az új képen, egy portrén. Ötlet van sok, szerencsére. Úgy érzem, kifogyhatatlan vagyok. Körbe vesznek a múzsák és versenyeznek egymással, hogy melyikbe kezdjek bele. Eddig jól teljesítek az évben, magam is meglep�döm. Úgy csinálom, hogy minden pillanatot megragadok az alkotásra. Ha csak egy percem van, akkor annyit, ha húsz, akkor annyit. Vicces, hogy anno fele ennyi dolgom se volt mint most8, mégis nehezebben születtek a rajzok.