Innentől kezdve valószínűleg nem fogom túlzásba vinni a címadást, sok azonos vagy közel azonos megnevezéssel találkozhattok majd a jövőben. Láttam már olyat, aki minden illusztrációjának ugyanazt a címet adta, ami könyve is volt egyben. 

Amikor új rajzon gondolkodom, akkor kivétel nélkül legelőször mindig a színpaletát döntöm el, illetve a fények és az árnyékok arányát. Aztán a textúrát, hogy inkább olajos hatást akarok elérni, vagy szárazabbat. Aztán jön csak a téma, amit gyakorlatilag a színkombináció már meghatározott. Ha szőke karakter illik bele a képbe, akkor Harleigh lesz; ha sötét hajú, akkor Celeste; az élénk kék vagy türkiz Yeshimet vonzza; az arany ismét Celeste, többek között, és így tovább. Ha valami mást szeretnék, akkor persze váltok karaktert, de egyelőre elvagyok ezzel a hárommal. Legalább lesz egyfajta rendszer, ami nem rossz. Ezáltal pedig jobban kialakul a a fejemben a személyiségük és a világuk. Új tulajdonságokat adok hozzájuk... szóval haladok. A “special” pedig csupán annyit takar, hogy “nem kapcsolódik szorosan a történethez”.

Ez a kép eredetileg teljes alakosnak készült. Sokáig vázlatoltam, mire végül dobtam a kukába, mert nem tetszett (vagyis nem teljesen, mert levágtam és lett ez a portré). Borzasztó, mennyire el tudok bizonytalanodni ezt illetően, pedig van még másik kettő fullbody ötletem is... amiket nagyon jó lenne megvalósítani, de ebből kiindulva, szerintem azokból sem lesz semmi. Nem fejlődöm, a saját kudarcfélelmem tart vissza (örök probléma). VISZONT! Gyerekek! Amikor éppen ezen dolgoztam és láttam, hova vezet ez az egész ha készen lesz, hát én nagyon boldog voltam. Annyira élvezek ezeken a műtyűrökön és a részleteken bíbelődni! És tudom, hogy ha egész alakosban nyomatnám, akkor nem tudnék kiteljesedni benne, és szerintem ez lehet a háttérben. Részben igaz, részben hülyeség, de nem tudom, hogyan dobhatnám ezt a hátam mögé. 

Mindenesetre ismét megfogalmazódott bennem, hogy én utálok rajzolni. A kidolgozás az, amit szeretek. 

Gondolkodom az új képen, egy portrén. Ötlet van sok, szerencsére. Úgy érzem, kifogyhatatlan vagyok. Körbe vesznek a múzsák és versenyeznek egymással, hogy melyikbe kezdjek bele. Eddig jól teljesítek az évben, magam is meglepődöm. Úgy csinálom, hogy minden pillanatot megragadok az alkotásra. Ha csak egy percem van, akkor annyit, ha húsz, akkor annyit. Vicces, hogy anno fele ennyi dolgom se volt mint most8, mégis nehezebben születtek a rajzok.

Imádom az ilyen stílusú képeket! Amikor látszik az ecsetvonás, amikor a homályba vesznek az alakok... Volt már hasonló próbálkozásom itt és itt. Úgy érzem, ilyenkor mindig igazán kiélem magam. Egyébként nagyon random született. Böngésztem a pinteresten - az egy inspirációs kánaán, nem is értem, miért nem jártam fel gyakrabban, ha már volt felhasználóm ott, - és jött velem szemben egy kép, ami abban a pillanatban megihletett és másnap, mondhatni egysegg alatt, elkészítettem. Kicsit morbid, ilyen dolgokat nem sűrűn szoktam rajzolni, bár mindig vannak hasonló ötleteim, amiket sose mutatok meg, de lehet, előveszem majd őket a jövőben. 

Továbbá pedig............ fúú. (Nem szeretek “fú”-zni, de nálam ezt olyan levegő kifújásnak értelmezzétek, a nagy mondandó előtt.)

Vannak ám dolgok! Bolondság, az elmúlt napokban... Be vagyok kattanva... Elkezdtem leírni senkit sem kímélve nagyon őszintén... amit végül mégsem raktam ki. A történet ugyanaz, mint ami volt korábban is, hogy mi a bajom a rajzos community-vel, amit már kitárgyaltunk hosszan. Most is ez lett volna... nincs értelme. Ne pocsékoljuk rá az időt! Új célokat állítottam fel magam elé, és csak ez számít. Szeretném élvezni az alkotást, ami manapság csak teher volt szinte. Vagyis nem konkrétan a folyamat, hanem ami a kép befejezte után jött. A múltkor szegény Gyöngyszemnek panaszkodtam erről egy fél napot, sikerült teljesen felidegesítenem magamat, mikor rájöttem, hogy nekem ez így nem éri meg. Úgyhogy behúztam a satuféket, megálltam egy pillanatra, és váltottam.

Nem hiszitek el, de ennek az őrületnek van egy pozitív oldala is. Amikor elgurul a gyógyszer, mindig elkezdek pakolni és takarítani, szóval még jól is jön a düh! Szerintem azért, mert olyankor sokkal jobban idegesít a kupi, mint általában. Az elmúlt időben kivétel nélkül ez történt, minden egyes alkalommal.

Egyik barátnőm csak megemlítette, hogy nézett egy sorozatot a Netflixen, Marie Kondo takarítós műsorát, és annak hatására teljesen felbuzdulva elkezdett ő is szortírozni. Én is megnéztem és nekem is tetszett, vannak benne jó gondolatok. Ajánlom is, mert szórakoztató és sok hasznos tanács hangzik el benne. Én szintén szeretek takarítani és megszabadulni a felesleges holmitól, de egy ideje különböző okok miatt sajnos egyszerűen nem volt energiám arra, hogy minden rendezett legyen, úgyhogy ez kicsit meghozta a kedvem. Viszont várok a jobb időig, mert a fűtetlen helyiségekben nem túl kellemes ez a procedúra végrehajtása. 1-2 hónap, és alig várom! Mennék ám hozzátok is, ingyen! XD 

Mert hogy tuti mindenki otthonában van lim-lom. Nézz csak körbe és gondold végig! Tényleg szükség van mindenre? Azt hittem, csak mi vagyunk ilyenek, de nem (nyilván nem!) Ha visszaemlékezem a szülői házra... hát igen. Elborzadok, mennyi felesleges dolog volt ott. És akkor nem tűnt fel. Éltük a kis életünket a sok hülyeséggel, amik csak a helyet foglalták. Százéves, divatja múlt ruhák; tönkrement tv, a lépcső alja be volt pakolva mindenfélével... De miért? Miért élnek így az emberek?

Sose voltam egy rendezett lány, szinte mindig kupi volt a szobámban, és sokszor ment emiatt a veszekedés. Nem értettem, hogy miért zavarja ez a családom. Well, egyszerűen csak azért, mert ronda. És tényleg az! Mióta saját házban lakom, már belátom ezt, és élni sem jó úgy. Nem jó érzés. Bánom, hogy anno nem segítettem eleget (vagyis hát a magam részét megcsináltam, vagy azt, amire megkértek, de lehetett volna sokkal többet is, ugyebár) és hogy nem vehettem a kezembe az irányítást, nem csak a szobám, de az egész ház felett. Amikor csak él az ember napról napra, nem tűnnek fel a dolgok, csak évekkel később, amikor már saját birodalma van. És akkor jön a kiakadás, hogy húúú soha többé olyat ne!

Jobban belegondolva egyébként meg volt az oka annak, miért utáltam a takarítást. 1. Egyrészt erőltetve volt, és amit erőltetnek, azt nem csináljuk szívesen. 2. Nem magyarázták el, miért jó az nekem és a környezetemnek. (Sokkal mélyebb dolog ez, mintsem hogy csak “tisztaság” lesz. Nézzétek meg a sorozatot!) 3. Nem mutatták meg, hogy lehet ezt élvezettel is csinálni. 4. És hát ugye a sok felesleges cucc is demotiváló lehetett. Pl. kipakolós, poros szekrénysor tele ezer mütyűrrel. Instant halál és fullos napi program. 

Rosszul volt ez bemutatva és nyűgként volt kezelve, így jó, hogy nekem is csak szenvedés volt, és nem akartam. Nálunk a szombati nap volt kijelölve takarításra, minden szombat. Úgyhogy mikor végre véget ért a suli, nem kezdhettem pihenéssel a hétvégét, már előre megvolt ez határozva, és már előre utáltam ezt. Pedig szívesebben csináltam volna mást, és valamikor értelmét sem láttam ennek. Akkor volt nagy mosás is, reggeltől estig ment a mosógép, teregetés. Nem is tudom, miért volt ez ennyire kőbevésve. Ahelyett, hogy folyamatosan tettünk volna a rendért és tisztaságért, nem kellett volna egy nap (a legjobb szabadnapon!) reggeltől estig gályázni.

Szerencsére ezekre rájöttem, és most már teljesen másmilyen szemszögből közelítem meg a takarítást, szortírozást. Kidobálni a dolgokat a legjobb, felfrissít és letisztul minden. Néha akad ugyan nehézség, pl. nem mindig olyan könnyű eldönteni, hogy kell-e nekünk még adott tárgy vagy sem. Az emlékek pedig a legrosszabbak, mert lehet, hogy valami hasztalan, de nehéz tőlük megválni az érzelmi kötődés miatt.

Szóval alig várom az újabb ilyen időszakot, merthogy ez egy többnapos program, és én ráadásul egybe fogom venni egy kis felújítással is. Amit csak lehet, dokumentálni fogok, és majd megmutatom a változást.

Na most, csak azért kezdem el ezt a bejegyzést jóval hamarabb a kép befejezte előtt, mert a minap úgy keltem fel, olyan pánikban, ami még olyan intenzíven él bennem, hogy muszáj leírnom... Szóval böngészgettem, böngészgettem, jöttek szembe az új képek, én meg megálltam egy pillanatra, hogy “Te jó ég! Mindenki fejlődik ezerrel, én meg...” Fel kell kötnöm a gatyámat, mert kettőt pillegek és mindenki elhúz mellettem 500km/h-s sebességgel (persze, mert nekik nincs gyerekük, és valaki még háztartást sem vezet = úgy érzem, nekik sokkal könnyebb, és egyébként így tényleg sokkal könnyebb, ez tény). Most nem is akartam Őt felhozni, de ha már itt tartok... arra is szoktam gondolni, hogy amikor majd ők fognak babázni, akkor én leszek megint ‘szabad’. De azért látszódik, hogy én is haladok? Igen? Nem? Nem nagyon? Bár én év elején úgy éreztem, hogy haladgatok...

Most egy rendelést hoztam, melegséget ebbe a jégvilágba, ami oly hirtelen zúdult le ránk így Februárban. Nincs különösebb mondanivalóm róla, végre beépíthettem a portfóliómba ezt a darabot! Nem is tudom... a rendelések legalább 70%-a nincs nyilvánosan feltöltve sehol sem magamhoz, van olyan, amit még itt sem mutattam, mert nem az én ízvilágomba való. (Bár a portfóliónak az lenne a lényege, hogy minél színesebb legyen, de szerintem inkább csak a legjobban sikerülteket kellene mutogatni, az pedig ez a kategória. A többi majd jön később.)

Most pedig áttérnék egy ★ listára, amiben a kisebb-nagyobb terveim szedtem egy csokorba. Ugyanis manapság tervezgetek... és leírtam őket végre, hogy szemelőtt legyenek. Ha pedig ‘beszélek’ róluk, több esély van arra, hogy meg is valósítom őket, s nem pedig ‘csak úgy’ elfeledem. Tehát:

★1 Hasonlóról írtam már egy korábbi bejegyzésben, de szeretném, ha lenne végre annyi ruhám, hogy minden nap másikat tudjak felvenni legalább egy héten keresztül, amit szeretek is. Nem tudom, kinek hogy volt/van ez, de nekem világéletemben eddig mindig úgy volt, hogy akadt pl. egy darab normális farmerem, és azt hordtam folyton... Vagy mondjuk volt 2 normális pulcsi, amit szerettem, és az is ugyanígy. Ha összekoszolódott, akkor persze muszáj volt valami ócska, nem-kedvelt cuccot felvenni és abban túlélni egy napot. Gondolom ez eléggé csórón hangzik... de ha Neked minden holmid a kedvenced volt és volt belőle legalább 5 váltás, akkor Te szerencsés vagy. Aztán manapság azt veszem észre, hogy évről évre felvilágosodom a ruháimat illetően, hogy basszus ez is mijenefelnemveszemmár, és pótlom egy-két újjal... aztán megint csak azt az 1-2 újat hordom... szóval nem haladok előrébb ilyen téren, sose lesz több. És ezt már unom, hogy vagy a mosóban van, vagy a ratyi van. Ruhákat kéne venni, és normálisakat (korhoz és státuszhoz illőeket.)

★2 Kitaláltam, hogy átfóliázom a konyhabútort, mert randa és ezer éves. Valami kellemes, krém színűvel esetleg. Szerintem a rosszkedvemnek az lehet az alapja, ha csúnya dolgok vesznek körül (lásd első pont), és az egyik talán ez az. Úgy több kedvem is lesz ott sürögni és tenni-venni, meg világosítaná is a helyiséget. Plusz, kellene még 1-2 apróság oda (bár most, hogy vettem egy tésztanyújtót, jóval megkönnyíti a dolgom, és imádom!) Illetve edények. Edényekből sosincs elég, és most összetört kettő is, aminek a hiánya legalább tízével ér fel. :,D Az is kellene. Alapvetően 2 személyre rendezkedtünk be anno, AMI hülyeség, de hát nem gondoltunk a jövőre és a house party-kra.

★3 Két szó: Universal Studios - valamelyikébe ellátogatni. Azon belül is legjobban a HP és Jurassic Park érdekel (de inkább az első most). Jó lenne ott barangolni az Abszol úton. Vennék minden ízű drazsét, pálcát, sálat, talárt már nem, mert úgy tudom, hogy az drága... Ezt mindenképpen megvalósítom 5-10 éven belül.

★4 Normális workstation kialakítása. Jelenleg egy 30x50 cm-es polcnál dolgozom, állva; előtte volt íróasztal, konyha asztal, ágy, kanapé, padló... No, ennek véget kell vetni! Olyan király és kuckós ötleteket látok, nekem is kell! Egyelőre van a polc, illetve a pici szoba, ahol a gyerekkel vagyok, de majd ha ő elkerül oviba tudok majd csak belefogni ebbe. 2-3 éven belül már jó lenne.

★5 Elindulni az Aranymosás Irodalmi Válogatón. Ugye a könyvírás. Legalább pályázni rá, nem baj, ha nem választanak ki (nyilván), csak olyan jó lenne! Mondjuk ezt is úgy 5 éven belül. Addig építgetem a világom. Ha nem sikerül, ott van a net, vagy a magánkiadás, illetve a képregény. Lehet miből válogatni.

★6 Kiváltani a freelancing papírt. Csucsorországban a szabadúszás máshogyan működik, mint magyarhonban. A múltkor néztük, mi kell hozzá: el kell menni ide, ott ki kell tölteni egy papírt, aztán ez és az történik, majd kapok egy okiratot, hogy szabadon úszom és kész. Nem tűnik lehetetlennek. Az adózás meg... sokkal élhetőbb rendszer van itt, mint ‘otthon’ (pl. nem egy magasan megszabott összeget kell fizetni az ingadozó x bevételed után, mint Magyarországon a KATA adózási rendszerben), ja és erről jut eszembe, hogy twitteren retweeteltem egy ilyen posztot, ami erről szól, hogy mi mindent le lehet vonni az adó összegéből és basszus, hogy erre én nem gondoltam! Pedig minden a szemem előtt történik (családi vállalkozás), de a saját kis szabadúszásomra nem gondoltam ilyen kreatívan. Érdemes vetni rá egy pillantást, aki hasonló terveket sző. Elkalandoztam. Szóval kellene a papír, mert az királyság lenne, és nem csak a levegőbe mondanám, hogy “szabadúszó” vagyok, de azonkívül egyébként nem változna semmi. Ez is ilyen 2 éven belüli terv kb.

★7 És a LEGÚJABB, ami felkerült a listára nem más, mint az amerikai 66-os úton végig kocsikázni! Tudjátok, az a híres-neves út, ami keresztül szeli az államokat, és ami annyi de annyi filmben felbukkan. Már korábban volt hasonló vágyam, hogy csak úgy repesztenék végig a pusztáson, szabadon, és minden wooo, de pár napja láttam egy tv műsort, ami pont ezt mutatta be és nagyon megtetszett. Mennénk diner-ekbe kajálni, ahol hamburger és shake lenne a menü természetesen, motelekben éjszakáznánk, laza amerikaiakkal ismerkednénk. Kerítenem kell magam mellé egy (vagy több) társat. Gyerek nem jöhet, férj dolgozik, úgyhogy marad a világjáró barátnő? Majd úgy 10 év múlva esetleg. Néztem is kifejezetten ilyen programot, jelenleg: autó bérlés, 14 éjszaka, 500000Ft/fő.

Tehát jelenleg ez a 7 pont lebeg a szemem előtt, kisebb-nagyobb célok, amik legalább 90%-os esélyesek. Kíváncsi vagyok, mikor bővül majd a lista. Olyat nem szeretek felírni, ami “csak” álmodozás.

Ami már bizonyára feltűnt, az a semmilyen, új külső. Nem, nem készül semmi a háttérben, úgy van, ahogyan most látható. Néha rám jön az, hogy leminimalizálom a dizájnt, érthetetlen, miért. Jobban állna valamilyen fekete, hogy ne legyen ilyen szemkisütős (pláne éjszaka), meg takarékosság szempontjából is jobb lenne, de semmi kedvem hozzá (bezzeg anno meg se tudtam szabadulni a sötét kinézettől).

Itt is van február első festménye. Az ötlet adott volt (mostanában állandóan a pinterest kánaánjában merülök el), csak a karaktert kellett megkeresni hozzá, aki Celeste lett, és nem bántam meg. ♥︎ Egyúttal pedig létrehoztam egy újabb mini sorozatot, ez a második eleme. Az első itt látható.

A falat gyakorolgattam az elmúlt napokban. Eredetileg nagyon türkiz, habos tenger lett volna, de az nem illett a színvilághoz, így változott át ilyenre második nekifutásra. Egyébként 6,5 óra volt csak elkészíteni az egész képet. Számomra az új volt, hogy egy ilyen egyszerű, ohne csipke, ohne csicsa ruhát alkossak meg. A kevesebb néha több, illetve magához a karakterhez sem illett volna. Az ékköveket kivéve egyetlen rétegen dolgoztam ki, és néhol a legelső ecsetvonások láthatóak. Komolyan, igazán élvezem ezt a lazaságot! A haját és a sminkjét imádom, meg az arany kiegészítőket is.

És ennyi lenne.

A cím eléggé uncsi, lehet, még változni fog, ha találok neki valami hangzatosabb megnevezést.

Ismét Yeshim, az egyik legkedvesebb karakterem. Ő az, akiről a legtöbb rajz készült eddig, és nem is direkt nyomatom őt. Egyszerűen csak újból és újból megihlet. Talán szeretem a szín palettáját és egyéb tulajdonságait, aztán úgy vagyok vele, hogy nem alkotók meg 565 másik karaktert, inkább előveszem megint őt. Ennek köszönhetően egyre jobban körvonalazódik a története a fejemben, hogy ki is ő, honnan jött, stb. 

A mostani helyszín Peacock Lake, azaz Páva-tó (magyarul eléggé viccesen hangzik), ami bár teljesen random lett, bele tudom szőni az ő sztorijába, és nem mellesleg imádom is az ötletet. A fehér talaj nem hó, hanem önmagában olyan színű. Van egy korábbi képem, amit egy évvel ezelőtt készítettem, az is ihlette. A sötétkékre pedig jött a páva, pinteresten olyan gyönyörűek! Először valami ölelős pózt akartam, de az annyira nem tetszett, úgyhogy lett ilyen “figyelős” póz. Ez talán még jobban elgondolkodtat, hogy “Hmm, mit nézhetnek? Milyen kapcsolatban állhat a madár és a lány? …” A háttér lehetne jobb is, bár vannak elemek, amit tetszenek, pl. a kövek, vagy a közeli fa. Most egy kicsivel több speckó ecsetet használtam, és így sokkal élvezetesebb dolgozni. Az utóbbi időben úgy érzem, hogy tényleg festek (már amennyire lehet digitálisan), mert sokszor a véletlenre bízom a színek keveredését, pl. a páva nyakánál is látható ilyen. Nem izgulom túl, nem törekszem a tökéletességre. Apropó! Végre sikerült kifundálni a smudge (‘színösszemosó’) működését, már sokkal könnyebb azt kezelni.

Eléggé termékeny hónapom van, hiszen már túlvagyok 5 rajzon! :D Ez nagyon jó arány, főleg gyerek mellett. Lefogadom, hogy fele ennyi se lenne, ha nem veszem meg tavaj az IPad-ot. Géphez nehéz lenne leülni (pláne, hogy most is állok, miközben kenguruban alszik rajtam Gyöngy). 

Nem tudom, hogy januárban lesz-e még valami, vagy ha lesz is, miféle: rendelés, saját, új vagy régi ötlet.