↟ oldal

↟ napló
↟ üzenő

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

blog

Unicorn

2018.12.29. 10:59, ★ Ao

Hellá!

Ez az utolsó saját rajzom az évben. Egy befejezetlen 2016-os rajzom ihlette. Annyira megtetszett az ötlet, muszáj volt nem annyiban hagyni. Az szarv pedig jött magától. Az egész kép három lényeges referenciából épült fel végül. December hátralevő részében rendelésekkel foglalkoztam (nem gondoltam volna, hogy még ilyenkor lesz, aki.)

Mi már 23-án megtartottuk a karácsonyt. Nagyon vártam, mert ez volt az első babás karácsonyunk, és már annyira oda szerettem volna adni Gyöngyszem ajándékát. Szűk családikörben telt, főztem egy csomó kaját (meg egész héten készültem rá kb.), és karácsonyi zenéket is hallgattunk.

Tudjátok, van az a tipikus szituáció, amit mindig csak a tv-ben vagy képeken látunk: faház, sok hó, minden csupa dísz, igaz fenyő, meleg kötött pulcsik, mézeskalács és terülj-terülj asztalkám. No, egyszer mindenképpen jó lenne egy ilyet összehozni, és nekünk még könnyűszerrel lenne is esélyünk rá, ugyanis fent, a hegyekben, van egy weekend házunk. Kandallóval. Ja igen, a kandalló is fontos! Ugyan nem az a fancy fajta van, hanem egy egyszerű. Szóval eldöntöttem, hogyha nem is jövőre, de két évvel később meg kellene próbálni ezt a hegyi karácsonyozást. És akkor díszbe borítanám a házat.... de csak belülről, mert nem szeretek nagyzolni és amúgy is. Készítenék normális koszorút, meg egyéb asztali és fali díszeket. Idén felhúztam egy égősort az ablak fölé, meg van egy kicsi fánk és kifújt. Eléggé gyér úgy összeségében. Még adventi koszorú sem volt, mert elfelejtettem (meg anno nálunk sosem volt divat ez... így végülis érthető a feledékenységem). Listába kellene szedni ezeket a dolgokat és megadni módját ennek rendesen. Aztán lenne “élő” fánk, igazi természetes fenyő illattal. Régen mindig ilyen fánk volt, de egy pár éve mű van, és már igazán hiányzik a másik, mert azt semmi sem helyettesítheti. Hó idén egyáltalán nem volt, plusz 10 fokban nem is reménykedem, de a hegyekben viszont van, mindig. Szerintem ez is egy fontos része az ünnepnek. Meg ugye a maradék dolgok... Tény, hogy sokat kellene készülni rá, többet, mint általában (már ha csak a tűzifa hasigatásra is gondolok...), de a díszeket elég csak egyszer elkészíteni, vagy megvenni, főzni pedig sem egyszerre szoktam mindent ugye. Szép tervek.

A gyerekjátékokon elgondolkozván, illetve a nővéremmel való beszélgetés kapcsán (jajmitvegyekagyereknekremélemtetszenifogneki) is elmélázgattam a kiskori vágyaimon, például amiket sose kaptam meg. Elsősorban azért, mert nem adtam neki hangot (tehát végülis ez részben az én hibám is). Ha jól emlékszem, talán azért, mert egyszer kértem valamit, amire az volt a válasz, hogy “jaj az drága, nem kell az”, vagy “minek az, semmi értelme”. Így szarul éreztem magam, meg nem akartam ilyen nyavalygós teher lenni, úgyhogy felhagytam ezzel. Az elmúlt pár napban pedig elgondolkoztam ezeken a régi vágyakon. Az egyik például olyan barbi, aminek hajlik keze-lába. Ez annak idején ugye nagy újítás volt, de olyan babám sose volt. Bokáig érő hajú meg Ken baba viszont volt, sőt egy kisebb ló is... De azaz ízületes barbi... Csak a vicc kedvéért arra gondoltam, hogy így, felnőtt fejjel, miért ne vehetnék egyet magamnak a polcra? Miért ne kezdhetnék el gyűjteni játékokat? Most már van saját pénzem rá, ez kizáró ok nem lehet, és olyat veszek rajta, ami boldoggá tesz.

Aztán nagy álmom volt a póniló is. Volt egyetlen egy darab, de azt örököltem és már eléggé viharvert állapotban kaptam meg, egy másikat pedig csak annak hívtam, de igazából nem volt az. Irigykedtem egyik lányra az oviban, akinek viszont volt vagy három is. Hosszú, színes sörénnyel és farokkal. Szóval ez is egy beteljesületlen gyerekkori álom, amit igaz, hogy már elfeledtem az évek alatt... de most hirtelen olyan elérhetővé válik, ami akkor elérhetetlen volt a számomra.

Egyébként nem régen néztem a Netflixen a Sylvanian Families új mini sorozatát, ami eszméletlen szép. :D Esetleg egy olyan kis családot is szívesen látnék a szekrényen, házastól, mindenestül együtt. Irtó cuki kis mütyürök. Régen volt egy olyan barna nyuszim is, amiről akkor még nem tudtam, hogy minek a tagja, erre nem rég jöttem rá. Emlékeztem arra a tipikus fekete gombszemre. De azt is örököltem... olyan is volt. Komolyan, ilyenek nem gyerekeknek valóak, mert ők nem vigyáznak rájuk, tönkreteszik őket és elhagyják a darabokat. Nem kellene, hogy ez legyen a sorsuk, főleg, hogy nem 5Ft. Tehát mi következik ebből? Igen, pontosan az. Hogy az időzítés tökéletes arra így 26 évesen, hogy beszerezzek egy családot. :D

Igazából nem gondoltam arra, hogy fogok erről valaha írni ilyen formában... de az elmúlt pár napban ez járt a fejemben és így wá, csak úgy jöttek a gondolatok!

Még nincs hozzászólás.
 

 


* Beugrós munkavállalók éjjel-nappal. * Beugrós munkavállalók éjjel-nappal. * Beugrós munkavállalók éjjel-nappal. *    *****    Elindult a Játék határok nélkül rajongói oldal! Ha te is szeretted a '90-es évek népszerû mûsorát, nézz be ide!    *****    Megjelent a Nintendo Switch 2 és a Mario Kart World! Ennek örömére megújítottam a Hungarian Super Mario Fan Club oldalt.    *****    Homlokzati hõszigetelés! Vállaljuk családi házak, nyaralók és egyéb épületek homlokzati szigetelését! 0630/583-3168    *****    A PlayStation 3 átmeneti fiaskója után a PlayStation 4 ismét sikersztori volt. Ha kíváncsi vagy a történetére, katt ide!    *****    A Bakuten!! az egyik leginkább alulértékelt sportanime. Egyedi, mégis csodálatos alkotásról van szó. Itt olvashatsz róla    *****    A PlayStation 3-ra jelentõsen felborultak az erõviszonyok a konzolpiacon. Ha érdekel a PS3 története, akkor kattints ide    *****    Új mese a Mesetárban! Téged is vár, gyere bátran! Mese, mese, meskete - ha nem hiszed, nézz bele!    *****    Az Anya, ha mûvész - Beszélgetés Hernádi Judittal és lányával, Tarján Zsófival - 2025.05.08-án 18:00 -Corinthia Budapest    *****    ✨ Egy receptes gyûjtemény, ahol a lélek is helyet kapott – ismerd meg a „Megóvlak” címû írást!    *****    Hímes tojás, nyuszipár, téged vár a Mesetár! Kukkants be hozzánk!    *****    Dryvit, hõszigetelés! Vállaljuk családi házak, nyaralók és egyéb épületek homlokzati szigetelését! 0630/583-3168    *****    Nagyon ütõs volt a Nintendo Switch 2 Direct! Elemzést a látottakról pedig itt olvashatsz!    *****    Elkészítem születési horoszkópod és ajándék 3 éves elõrejelzésed. Utána szóban minden kérdésedet megbeszéljük! Kattints    *****    Könyves oldal - egy jó könyv, elrepít bárhová - Könyves oldal    *****    20 éve jelent meg a Nintendo DS! Emlékezzünk meg ról, hisz olyan sok szép perccel ajándékozott meg minket a játékaival!    *****    Ha érdekelnek az animék,mangák,videojátékok, japán és holland nyelv és kultúra, akkor látogass el a személyes oldalamra.    *****    Dryvit, hõszigetelés! Vállaljuk családi házak, nyaralók és egyéb épületek homlokzati szigetelését! 0630/583-3168 Hívjon!    *****    Könyves oldal - Ágica Könyvtára - ahol megnézheted milyen könyveim vannak, miket olvasok, mik a terveim...    *****    Megtörtént Bûnügyekkel foglalkozó oldal - magyar és külföldi esetek.